hogy ez ekkora türelemjáték. Biztos nem vagyok százas, hogy amikor nem is fűzök, csak gondoltam, elütöm az időt ezekkel a kis pálcákkal, akkor egy ilyen mérhetetlen munkás darabba fogok. Megérdemlem! Megint megkóstolt a sors, de már majdnem kifogtam rajta. Madzagok levág, másik madzag befűz és kész. Akkor én leszek a győztes. (A mogyorót a papa direkt a képekhez szedte a kertben. Ugye, szépek?)
Sokan írtátok, hogy nézegetitek a képet, addig, míg én is elkezdtem bambulászni és rájöttem, hogy egy ékszer vagy legyen szerény, mint az ibolya, vagy legyen brutál. Én ez utóbbit választottam. Jól felszívtam magam és fűztem még két gombócot. Na, ez most brutális.
...megcsináltam. Nem tudom, nem akarom, nem, nem nem. Bocsánat, itt orbitális félreértés történt. Nem a cuccal van bajom, hanem az összecsinálásával. Ezer kockát, bogyót megfűzök inkább, minthogy egyet összeállítsak.
(Ti már nem emlékeztek rá, fiatalok, de réges-rég a Harsányi Gábor énekelte egy rézmozsárról). Ez nem rézmozsár, de szerintem olyan antik hatású. Régóta, nehezen, keservesen készült.
Fejben nagyon tetszett ez a színpárosítás (vadulok, vadulok), napok óta kacérkodtam vele, aztán tegnap éjjel gondoltam, hadd szóljon. Na, most már nem vagyok meggyőzdve az igazamról. Ez a korábban feltett nudli kis tesója, csak véletlen lehet, hogy bogyó. Unaloműzőnek, gondolatelterelőnek, időkergetőnek jó volt.