2009. július 28., kedd

Lucácska






Azért -cska, mert picibb az eredetinél.
Az úgy volt, hogy a Fidji "meggyanúsított", hogy csináltam már ilyet, pedig nem, de meg kellett csinálnom, hogy ne maradjak szégyenben.
Sokat kísérleteztem, mert ahány darab 12 mm-es golyó, annyiféle méret, aztán meg most először próbálkoztam a Miyuki kásával. (Tanulság: nem helyettesíthető a Tohóval. Sokkal kisebb, keskenyebb, mint az, de olyan szép színekben gyártják.)

2009. július 25., szombat

2009. július 22., szerda

Ez(s) mi ez(s)?



Kérdezte a kisfiam úgy 2 éves kora körül. Én sem tudom. Nagyon izgatott, fűztem fél éjszaka, mint akinek fizetnek érte, közben kezdett körvonalazódni az is, hogy majd mi lesz, meg hogy, aztán kész lett....
Plötyi az egész. Pedig olyan szééép. Jó kis sziszifuszi munka volt, lehet, hogy hiába.

2009. július 21., kedd

Gordiuszi


Szerintem ez kibogozhatatlan. Én, aki szögletes, szimmetrikus vagyok, hogy találtam ki és ragaszkodtam is hozzá, hogy ilyen féloldalas legyen?
A másik (ez megért egy külön képet is), első perctől tudtam, hogy egy két lyukú kapocsra lesz szükségem, de nem találtam a neten se, ill. egyet, de az nem is erre való volt. Meg egy darab kapcsot rendelni-luxus, nem?
Aztán kész lett és én elkezdtem matatni, tul.képp. csak azért, hogy a végeit lezárjam (nem zártam le nyilván), oszt megláttam ezt a tüneményt. Olyan messze áll tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. De ÉN vettem. Néha elragadtatom magam, nem is értem. Aztán meg csodálkozom, szabadkozhatok. Mindegy, gondoljátok csak, hogy ilyen elfusizott ízlésem van.
Mire való a hosszú haj?

2009. július 20., hétfő

It's me!!!



Mégsem volt hiábavaló a tegnapi kísérletezgetés, kínlódás.
Az úgy volt, hogy kandy megálmodta, Békata megrajzolta, kandy próbálgatta, de golyó alakú bogyóra nem sikerült adaptálni. Míg nem....
Na, ez sem volt egyszerű. Órákig rajzolgattam, filóztam, míg ráimádtam a monogramomat.
Van még mit csiszolni rajta, de végre kész; nem maradtam szégyenben, hogy Katácska megdolgozott vele, én meg rá sem bagózom.
Köszönöm, drága (Békata)!!!

2009. július 17., péntek

Lufik még


Az úgy volt, hogy kerestem még olyan gyöngyöt, amit éppen fűztem, mert elfogyott. Egyszer csak mi akadt a kezembe? Hát ez a tündér türkiz, ami abszolút lufi-like. Gondoltam, nehogy má' ne fűzzem meg. De. Aztán mikor kész lett, kiderült, hogy ezzel páros számúvá váltak a bogyók, ami nem oké, ezért kellett még egyet fűznöm.

Megcsináltam.

Össztánc, avagy színes léggömbök II.



Osztálylétszám: 13. Senki nem hiányzik, viszont új "tanuló" sem várható. Isten bizony!

2009. július 13., hétfő

Tisztelt Bíróság...




...én kérem semmiféle elfogadható magyarázattal nem tudok szolgálni e "készséget" illetően.
Tegnap egész nap molyoltam valamivel (már nem először, de hiába), aztán - gondolom - kellett valami, ami némi sikert ad.
Hát ez sikerült, de nem nagyon értem. A színét sem, pedig én találtam ki, tulajdonképpen tetszik is, mégis.....
Nem ragoznám tovább. Nevezzük botlásnak.

2009. július 12., vasárnap

Segedelem a kélgyóhoz


Robiiii! Bármit lehet bármivel!

2009. július 11., szombat

Nelli, hm?





Remélem, azt elhiszitek, hogy azé, mer tojásnak látszanak, ezek gömböcök-még mindig. (Ó, bárcsak tudnék fotózni!)
Szaal, igény merült fel a zöld virágoskertre, ezért elsősorban a leendő tulajdonost kérdezem, de mindannyiótok véleményére kíváncsi vagyok.
Az enyém az, hogy ezek a játszótársak nem tesznek hozzá az eredeti darabhoz, hanem elvesznek belőle. Szerintetek?

2009. július 9., csütörtök

Szomorú vagyok

Már 3. napja. Nem akar múlni a bánatom. Talán most, hogy kiírom magamból.
Szöges bakancsban masíroztak át a lelkemen. Nem értem. Biztos kicsi vagyok még.

2009. július 8., szerda

Mütyür(ök)





Quienlodiránál láttam meg, mint oly sok mindent. Nagyon szeretem a fűzgéit.
Köszönöm, Quienlodira!
Ez nem tegnap volt, aztán megfűztem ezt a türkizt a kígyóhoz, de végül nem tetszett. Ugye, jobb választás volt az a türkizgolyó?

2009. július 7., kedd

Zöld mezőben jártam...





...és megint virágokat találtam.
Tegnap okoztam őt. Hát nem bájos?
Csak azt nem tom, megáll-e magában vagy kellenek-e neki játszótársak?